Anyám álmát kerestem

Az egyik nap
anyám álmát
kerestem,
és a sok emlék közt
alig hogy
megleltem.

S mikor a fényt
elvették az esték,
s a Singer zakatolt,
körülszőtte testét,
s így lett
minden gondolata

selyembe font

emlék.

Ott sorjáztak
a ruhákba
varrt álmok,
s varrt, varrt másnak
s tudta, hogy
megfakult álmok között
kelmék szállnak,
s most már
 minden ruha,
s álom az övé,
s a hétköznap
is ünneppé
és önfeledtté
változott.
Mert minden napját
a Hold
ezüstpénzzel fizeti,
s vasárnapokon
ruháit
díszbe öltözteti.

Lelkem már szabad

Kiszabadultam,

 lelkem már szabad,

de testem

 darabokra tört anyag.

A matéria még

 majd ellenáll,
ki tudja hány sejtbe

 búvik a halál.

Hogy majd legyőzze

 a harmóniát,
és Kháron ladikján

 szállítson át

hol idő, tér

 már többé nem nyomaszt,
hol számon kérik

 földi sorsomat.
De a józan valóság

 ma szebb talán,
testembe a lelkem

 hazatalál.
Hordozom majd

 a napok furcsa képét,
s elveszem

 a szomorúság éhét.

Összeáll egésszé

 lélek és anyag,

föltámadás fénye

 mossa arcomat.

Nagyapám

Két tehén szekérbe fogva,
vonta vágyait pokolba.

Káromkodással telt napok,
padlásra alig aratott.

Tenyerébe bújt a múltja,
kezdhetné elölről újra.

Nézett messze, magasra, föl,
nem tudta azt, mi az öröm.

Ekeszarvba kapaszkodva
befordult a végső sorba.

Most is szánt a tarló-egén,
ott van minden csillagképen.

Csillagokkal koccintok

Apám emlékére

Halott szádból venyige nő,

Tavaszt köszöntő ige.

Csontodban régi már a bánat,

A megváltásnak ideje.

Arcodon –mely a mélység foglya-

Nincs a múltak bor íze.

A hideg őszben, árva karón,

Halott a múltak vesszeje.

Most engesztelő bocsánattal

Mély, nagy csendbe olvadok,

Mint falrafeszített árnyék

A csillagokkal koccintok.

Csak a szívünk dobolja a nyarat

Mint lelőtt madár,
eresztett szárnyakkal
hull a falevél.

Elült a csend,
madárfütty
nem zavarja.

S deres bajszú,
öreg fűszálak,
ezüstös csendben
meg-meginganak.

Csak szívünk
dobolja még
a nyarat,
míg készül a tiszta
télre, a
gyolcsba bugyolált
gondolat.

Csillagporos úton
Gy.Zs. 15. születésnapjára.

Tudom, hogy elhagysz,

de mikor,

s hogyan.

Előbb körbejárom

életed,

honnan indult,

hol tart, s hova.

S ki véd meg

Jóban, s rosszban,

mikor majd fölszállsz,

s repülsz,

telet és nyarat

hozol.

Féktelen kedved

nem kifogásolom,

csak tedd, s add

mit hited kíván.

Zengő dal kísérjen

utadon, s vidíts énekeddel.

S ha indulni kell

ne habozz unokám,

csillagporos úton

kísér majd

NAGYAPÁD.